Isten hozta a petrillai és lónyaytelepi római katolikus plébániák honlapján

Néhány mozzanat a PETRILLAI „Szent Borbála” és a LÓNYAYTELEPI „Jézus Szent Szíve” plébániák életéből.

Pál József pápai prelátus, plébános

 

Lónyán született 1927. február 24-én.

Középiskolai tanulmányait I-IV Petrozsényben az állami gimnáziumban, V-VIII a gyulafehérvári róm. kat. Főgimnáziumban végezte.

Hittudományi tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte 1945-1950-ig, majd 1950. március 25-én Fiedler István nagyváradi nyugalmazott püspök pappá szentelte.

1950-től 1951-ig Nagykászonban, majd 1951 és 1952 között Marosvásárhelyen volt segédlelkész. Mivel nem ismerte el az állam által a püspök nélkül maradt és a törvényes ordinárius letartóztatása után beállított törvénytelen vezetést, 1952-ben Marosvásárhelyről kitaszították és a bonczhidai plébániát jelölték ki számára.

Ebben az időben folyt a küzdelem az egyház törvényes vezetésének védelmére a titkos ordináriusok vezetésével. Désen körleveleket készítettek a papság tájékoztatására, hogy a gyulafehérvári vezetésnek nincs joghatósága. Ezen körleveleket Pál József atya is megkapta, aminek következtében 1954. augusztusában letartóztatták és a kolozsvári szekuritátén vallatták a körlevelekről. Mivel ravasz módszereikkel félretájékoztatták, hogy ők már tudnak a körlevelekről, vissza vitték Bonczhidára és átadta nekik (biztonságból a templomban rejtette el őket). Ekkor hazaengedték. Néhány napi otthonlét után Désre sietett, hogy a papságot a körlevelek elkobzásáról tájékoztassa. Pár nappal később újra letartóztatták. Megtörhetetlen hűségéért két év múlva 1956. március 18-19-én több paptársával együtt 7 évi börtönbüntetésre ítélték. A Duna-csatornához vitték, ahol nehéz földmunkát végzett társaival együtt. Innen majd más-más börtönökbe hurcolták.

1961. november 29-én lejárt volna a büntetése, de nem jöhetett haza. A Bărăganban lévő Lateşti faluba száműzték kényszerlakhelyre. Innen csak 1964. februárjában szabadult meg. Éppen ekkor halt meg Lónyán nagybátyja, Karda Ferenc főesperes – február 26-án.  Ő lett az utódja.

1964-től haláláig, páratlan hűséggel végezte munkáját a Mennyei Atya szőlőjében, mint lónyaitelepi plébános. Hívei és az egész város körében szeretett és nagyra becsült lelkipásztor volt, aki minden embert korától, nemzetétől függetlenül igazán Isten gyermekeként kezelt.

Súlyos tüdő- és májbetegségben szenvedett. Mindezek ellenére mindig derűs lélekkel végezte lelkipásztori küldetését és viselte életének súlyos keresztjeit földi élete utolsó pillanatáig.

       1982. december 2-án a jó Isten magához szólította. A Zsil-völgye sokak által jól ismert bányavidék. A bányászok védőszentje Szent Borbála, akit december 4-én ünneplünk. Pál József atyát, aki papsága legnagyobb részében a bányavidék lakóinak lelkivezetője volt, éppen a bányászok védőszentjének ünnepén, Szent Borbála napján kísérték utolsó útjára, december 4-én.

pal_jozsef_pap_bacsi01.jpg

pal_jozsef_pap_bacsi02.jpg

pal_jozsef_pap_bacsi03.jpg

pal_jozsef_pap_bacsi04.jpg

pal_jozsef_pap_bacsi05.jpg









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 21
Heti: 87
Havi: 567
Össz.: 113 119

Látogatottság növelés
Oldal: PÁL JÓZSEF pap bácsi emlékére
Isten hozta a petrillai és lónyaytelepi római katolikus plébániák honlapján - © 2008 - 2024 - petrilla.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »